A művész, aki komor látomásaival, fenyegető rémképeivel megfestett lemezborítóival stílust teremtett, aki elpusztíthatatlan szörnyeket szabadított a világra, akinek a kreatúráit mindannyian ismerünk: Ed Repka a metálborítók királya.

Annak ellenére, hogy azt gondolom Munkácsy Mihály Gologta című festménye nem szorul bemutatásra, néhány mondatban – inkább a kép körüli érdekességeket megemlítve – írok az alkotásról, mielőtt a poszt megírásának tényleges okára, az általam elkészített festményre térnék.

Toszkán kirándulásunk egyik emlékezetes momentuma volt, amikor Pisaban felfedeztük az egyik ház oldalán Keith Haring festményét. Tudtam róla, hogy van a városban a híres pop-art művésznek egy alkotása, de nem nagyon esik szó róla az útikönyvekben, így nem is kerestük, pusztán a véletlennek köszönhető, hogy rábukkantunk. De mit keres egy amerikai művész munkája egy toszkán város kolostorának a falán?

Több közeli ismerősöm is van, aki ezer szállal kötődik a kajak-kenu sporthoz. Egy ilyen barát kérésének eleget téve készítettem Kolonics Györgyről festményt. 

A fotót, amely az alkotás alapjául szolgált, a zágrábi világbajnokságon készítette 2005-ben Tumbász Hédi. Véleményem szerint ez a fénykép a legjobb, amely Kolóról valaha készült, így egy festmény megalkotásához is nagyszerű alapként szolgált.

Rendhagyó módon a festményről nem egy fényképet, hanem egy time-lapse videót ajánlok a kedves olvasó figyelmébe, bepillantást engedve a kép elkészültének mozzanataiba, egy percben mutava be a kép megszületésének folyamatát.

Igazi kiállítás-dömping jellemzi az évem első felét, szerencsére, ugyanis szűk négy hónapon belül a negyedik önálló tárlatom nyílik meg. Olyan gyorsan váltogatták egymást a helyszínek - sőt volt, hogy párhuzamosan is futott egyszerre két kiállításom -, hogy a legutóbbi helyszínről önálló hírrel nem is jelentkeztem.

Alapesetben talán nem is kellene külön írni a legutóbb megnyílt tárlatomról, ugyanis nem egy nyilvános helyen lévő kiállításról van szó, hiszen a VitalEurope Fogászati Központ falaira kerültek fel a festményeim, ahol normál esetben csak a kezelésre jelentkező páciensek fordulnak meg.

2014 decemberében kerültek fel a festményeim az óbudai Bécsi Cornerben található Vapiano étterem falaira, amely nyugodtan nevezhető rendhagyónak, hiszen sem ezt megelőzően nem voltak, sem ezután nem lesznek kiállítások az étteremben.

A vissza nem térő lehetőséget egy véletlen hozta, amelyről többet nem szeretnék elárulni, a lényeg az, hogy aki 2015 januárjában Budapesten a Kolosy-téri Vapianoban jár, az feltétlenül nézze meg a kiállított munkáimat.

Jó étvágyat!

A tavalyi év végén egy nagyon kedves párt ismertem meg Piroska és Zsolt személyében, akik több festményem iránt is érdeklődtek. Néhány levélváltás után személyesen is találkoztunk, amelynek a vége az lett, hogy összesen 6 alkotásom kelt útra és költözött Walesbe.

Néhány napja kaptam pár fotót, amelyen a festmények láthatók az Egyesült Királyságbeli új lakhelyükön. Úgy gondolom igazán szép környezetbe kerültek a munkáim és remélem, hogy sok örömük telik az ott lakóknak a képekben.

2012. november 4-én nyílt meg a Vaskapu Tavernában a város nem alszik című önálló kiállításom, amelynek megtekintésére minden kedves érdeklődőt szeretettel invitálok.

Tegnap este Anneke van Giersbergen koncerten voltunk a Club 202-ben, ezen apropóból gondoltam, hogy írok egy bejegyzést, annál is inkább, mivel Anneke pályafutását gyakorlatilag a kezdetektől fogva nyomon követem, így akár rajongónak is nevezhetem magam. Mielőtt a tagnapi benyomásaim ecsetelésébe kezdenék, vegyük át, hogy kiről is beszélünk, hátha van olyan olvasó, akinek idegenül cseng Anneke van Giersbergen neve.

Nos, Anneke 1995-ben tűnt fel a rock zene világában, amikor a holland The Gathering zenekar énekesnője lett, így már az ő közreműködésével jelent meg a Mandylion című lemezük, amely a harmadik volt a sorban. A The Gathering első két albuma az Always… (1992) és az Almost a Dance (1993) négy különböző férfi énekes közreműködésével jelent meg, így a 22 éves Anneke érkezése jelentős változásokat hozott.