Artbike: bringák a falakon

2012. február 23. 15:46 - fulopmiklos

A múlt év végén került meghirdetésre az Artbike névre keresztelt, kerékpáros művészetet és bringás témákat támogató képzőművészeti pályázat. A kiírás sikerét és a képzőművészek téma iránti nyitottságát a beérkezett alkotások nagy száma jól jelezte, így a Kerekezz, Keretezz című pályázat válogatott anyagából, február 17-én formabontó kiállítás nyílt.

artbike-kiallitas-9.jpg

A bemutató több ponton eltért a megszokottól, egyrészt a tárlat helyszínét illetően, hiszen a galériák, bemutatóterek steril közegét hátrahagyva, Budapest egyik romkocsmájában, az Akácfa utcában taláható Sufni G’art’n-ben került sor rá, így helyezve a témához ezer szállal kötődő közegbe az alkotásokat, másrészt a lebonyolítás módját illetően, ugyanis a kiállítás megnyitója egy koncertekkel fűszerezett, egész estés bringás rendezvény részeként került megrendezésre.

Az Artbike kiállításon, melyet Lutter Imre előadóművész nyitott meg, többek között megtekinthető Novák Péter János, Miknyik Mihály, Lakatos Tamás, Bányai Brigitta, Papp Norbert, Mézes Márton, Máté Attila, Szpaszov Istvan Zsolt, Bánkúti Georgina, Tóth Eszter, Bihary Bea és Veres Dorottya alkotása is. Talán nem mellékes, hogy az én egyik munkám, a Nap, víz, part című festményem is a falra került.

A megnyitó, amely a Mountainbike Challenge hegyikerékpáros versenysorozat szezonnyitó bulija is volt egyben, nagyon jól sikerült, a hajnalba nyúló rendezvényen fellépett Sub Bass Monster is. Az Artbike kiállítás február 25-ig látogatható.

artbike-kiallitas-2.jpg

artbike-kiallitas-1.jpg

artbike-kiallitas-3.jpg

artbike-kiallitas-5.jpg

artbike-kiallitas-6.jpg

artbike-kiallitas-7.jpg

artbike-kiallitas-8.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://festmenyed.blog.hu/api/trackback/id/tr598667792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása