1975-ben születtem Debrecenben. A rajzolás iránti érzékem már kisiskolás koromban kitűnt. Emlékezetes momentum volt számomra egy általános iskolai rajzóra, ahol sporttémájú rajz készítése volt a feladat, ahol az óra végén az osztály megszavazza, hogy kié a legszebb alkotás. Ám, mielőtt nekiláttunk volna a tanító néni közölte, hogy a szavazáson Fülöp Miki rajzára nem lehet majd voksolni, így biztosítva esélyt és alkotókedvet a többieknek.

Hasonló történet egy későbbi szakrajz órán is lejátszódott, ahol a témazáró rajz elkészítése alól felmentést kaptam, - ami azt jelentette, hogy nem kellett bemennem - ugyanis az órákon a körülöttem ülőknek mindig jobban sikerült a rajz, mint a többieknek és a tanár ezt a kockázatot nem merte bevállalni egy fontos dolgozat esetében.

A szeretek és tudok rajzolni ténytől, a szeretnék is ezzel foglalkozni gondolatig jó néhány év eltelt. Persze rendre előkerült a ceruza, de húsz is elmúltam mire az első művészellátó boltba beléptem, amely momentummal feltárult előttem egy fantasztikus új világ, amely hemzsegett az olyan, laikusok számára ismeretlen kifejezésektől, mint az ingres papír, akvarell ceruza, terpentin, ékráma, festőkés, repesztő, mókusfül-szőr vagy porpasztell.

A művészeti érdeklődésem egy akkoriban megerősödő igény irányába mozdult el és a papír helyett bőrt karcoltam, ceruza helyett tetováló géppel. Éveken át születtek örök mementóként sárkányok, pillangók, ördögök és párducok sok-sok vállra, karra és fenékre. Átfedést jelentett a tetoválás és a festészet között az 1999-ben megszületett első olajfestékkel vászonra készült festményem, amelyet egy tetoválás ihletett és egy hegedülő nőt ábrázolt.

Az olajfesték sokáig megfejtésre váró kiismerhetetlen volta kellően vonzó volt ahhoz, hogy újabb és újabb képek készítésébe fogjak, így a kétezres évek hajnala igen termékeny időszaknak bizonyult. Ebben az időszakban több külföldi – főként spanyolországi – utazás újabb felfedezésre váró témaként szolgált a képeimhez és megismertem az azóta is tartó örök vonzalmamat a mediterrán tájak iránt, amelyek a festményeken is megjelentek.

Az elkövetkező években - a különböző igények szülte megrendelések hatására - jelentős számú reprodukciót is készítettem olyan hatalmasságoktól, mint Van Gogh, Munkácsy vagy Dali, az olyan kevésbé ismert kortársaktig, mint Gil Mayers. Önbizalmat és bátorságot adott, hogy ha nem is tökéletes, de jelentős és megtévesztő hasonlóságot sikerült produkálnom, ilyen meghatározó művek esetében. Ezekben az években a festményeim döntő száma konkrét megrendelésekre születtek, így sokszínűség jellemzi azokat, amelyekben portrék, tájképek és csendéletek egyaránt feltűnnek. A sokszínűség az anyaghasználat terén is megmutatkozott, hiszen az akvarell, az akril és az olajfesték egyaránt gyakori vendégek voltak a palettámon.

Jelentős változást a 2007-es év hozott, amikor rátaláltam a múzsámra, aki a festészetemben is rengeteg ki nem használt energiát szabadított fel és folyamatos alkotásra ösztönzött, amit mi sem bizonyít jobban, mint az együttlétünk óta megszülető közel száz alkotás.

A témaválasztásom is sokkal határozottabb mederbe folyt: az elmúlt években fordultam az olyan festészetileg is érdekes témák felé, mint a köd, a pára, az eső, vagy ezerarcúan megmutatkozó tükröződések. Képeimmel a nagyváros forgatagába merészkedtem, amelyek a jól ismert életterünk számtalan, gyakran természetesnek vett csodáját próbálja megmutatni, melyek az autóban, a buszon ülve, vagy az esti utcán sétálva egy-egy mélázó pillanatban biztosan mindenkire rátaláltak már.

Itt tartok most. Számtalan téma és ötlet motoszkál bennem, amelyet meg kell örökítenem. Minden képet lépcsőfoknak tekintek, amelyekkel egyre közelebb kerülök a festőművészetnek nevezett csodához.

Babits Mihály: 
Micsoda Föstmény! 
(részlet)

„Eső utáni fény, különös fény, mit játszol oly méla-frissen, égő-hüssen a csillogó utcákon?
Utcákon, utcámon, utcákon, édes: szeretem a mi szomorú, szeretem ami fényes.
Mily sűrű, mily nedves színeket csorgat és csünget az égi ecset, mely sokszor oly sötétre festette életünket!
S innen az emeletről - pici tókat, ingókat, elfutókat, látom az esernyők selymét s a lakktetejű autókat.”